nem mondom, hogy szeretlek,
mert az túl közel vinne,
inkább leteszem ide,
mint egy tárgyat az asztalra.

nézd:
nem mozdul,
de benne van a súly.

kint egy madár átmegy a levegőn,
nem hagy nyomot,
csak tudjuk, hogy volt.

így vagy te is:
nem bizonyítható,
mégis eltolod a teret.

ha közelebb lépsz,
arrébb húzódik minden,
szék, fal, idő.

és én
mintha mindig
egy fél lépéssel késnék utánad,
de még épp ideérjek.

a padló alatt elrepedt egy cső.
nem látszik,
csak a szőnyeg adja ki,
ahogy lépsz:
cuppan.

ülünk a sötétben,
hallgatjuk,
ahogy a falak telnek.

a vakolat felpúposodik.
ujjal benyomható.
alatta már nem tart semmi,
csak nedves roppanás.

a bútorok megszívják magukat.
az ajtó nem zár.

ülünk.
a víz feljebb jön.
az ágy lába eltűnik.

nem történik semmi különös.
csak a délután lassabban fordul el.

a fény megakad a könyv lapjai között,
mint egy elfelejtett levél,
amit már nem olvas fel senki.

közelebb ülsz,
mint ami szükséges.

nem kérdés ez,
inkább egy elmozdulás,
alig mérhető,
mint amikor a föld
éjszaka odébb csúszik egy millimétert.

a bőr már nem ígér.
nem feszes, nem fiatal,
csak tudja,
hol kezdődik a másik.

és ott időzik.

a kezed
nem érint meg.
csak megáll
a levegőben,

mintha tanulná
még egyszer
a távolságot.

aztán mégis.

nem sietve,
nem késve,
hanem pontosan annyira,
amennyire a test
még emlékszik.

nincs benne kezdet.
és nem lesz vége sem.

csak ez a
lassú közeledés,
ami nem akar több lenni,
mint ami:

két melegedő felület
egy hideg szobában,

ahol a vágy
nem fellobban,
hanem megmarad.

a konyhában ült.
a hálóinge válla lecsúszott,
látszott a csont.

a vágódeszkán egy fél hagyma maradt.
megbarnult a széle,
kifordult, nedves hús.
nem nyúlt hozzá.

nem felelt.
csak a kést forgatta,
a mutatóujján a körömágy
véresre volt rágva.
friss volt még,
látszott, ahogy lüktet benne a hús.

megfogtam a vállát.
hideg volt.
nem rándult meg,
csak hagyta,
hogy ott legyen a kezem:
nehéz, idegen tárgy.

aztán felállt.
a kés pengéje beleakadt a terítőbe,
felszakította a műanyagot.
nem kért bocsánatot.

a konyhában ott maradt a hagyma.
meg a konyharuha,
ami szürke volt a sok mosástól.

megalvadt rajta valami, ami nem hagyma.
nem most kezdődött.

az ablak lassan visszacsukódott.

maradt a sötét,
meg a lüktetés a körme alatt.
nem akkor kezdődött.