bolovits gábor (1967)

későn kezdtem írni.

verseim megjelentek a Magyar Múzsa és az Agria folyóiratban,
valamint a Patrium folyóirat
az Art’húr Irodalmi Kávéház,
a Kontraszt, a Litera-Túra
és a Sumida folyó hídja felületein.

tárgyias, minimalista, testközeli szövegeket írok.
nem hagyományos líra:
sűrített, megfigyelő jellegű.

a testet, a teret és a kapcsolatokat
használat közben kopó felületekként írom.

a konyhában ült.
a hálóinge válla lecsúszott,
látszott a csont.

a vágódeszkán egy fél hagyma maradt.
megbarnult a széle,
kifordult, nedves hús.
nem nyúlt hozzá.

nem felelt.
csak a kést forgatta,
a mutatóujján a körömágy
véresre volt rágva.
friss volt még,
látszott, ahogy lüktet benne a hús.

megfogtam a vállát.
hideg volt.
nem rándult meg,
csak hagyta,
hogy ott legyen a kezem:
nehéz, idegen tárgy.

aztán felállt.
a kés pengéje beleakadt a terítőbe,
felszakította a műanyagot.
nem kért bocsánatot.

a konyhában ott maradt a hagyma.
meg a konyharuha,
ami szürke volt a sok mosástól.

megalvadt rajta valami, ami nem hagyma.
nem most kezdődött.

az ablak lassan visszacsukódott.

maradt a sötét,
meg a lüktetés a körme alatt.
nem akkor kezdődött.

Pillanataink,
mint cukros teában
bögre aljára süllyedt tealevelek.

Állunk a kávézó előtt,
körbe sző az utcazaj,
teát iszunk papírpohárból.
Nézzük egymást,
látjuk, mennyit változtunk
egy év alatt.

Jajgatnak a kávéscsészék,
ahogy a szűk polcon
mázuk megcsikordul egymáson,
a vidám felszolgáló
csúszásgátlós tálcával
bátran szalad velük,
még nem fáradt bele a vendégekbe,
arca még sima,
még csak délelőtt van.

Mi ketten, a teások
a reggeli kávézós
és az ebéd előtti
szendvicsező tömeg közötti időben,
kivétel,
külön kaszt vagyunk,
akiket a tulajdonos
a pult mögül
csak hosszú idő után
fogad bizalmába;
egy kávézó társadalomban
egy kávézó teraszán teát inni
olyan mintha boros pincében
sört kérnénk -
mi pedig nem mondjuk neki,
hogy teát inni papír pohárból
szintén szentségtörés,
bár elmondani sem nagyon tudnánk
legfeljebb mutogatva,
mert a brazil kávézóban
csak portugálul beszélnek.

De legalább évente egyszer
három napig egymás látjuk