A decemberi délutánban vörösre törik,
a hidegben vörösre hűl a nap sárga fénye,
de a lelkek áttetsző fehérek, mint a decemberi jég;
milyen különös, hogy a fehér fény forróbb,
mint a sárga és a sárga melegebb, mint a vörös,
meghökkenünk:
mert bár a napfény is éget,
de az izzó vörös tűz elől rögtön elkapjuk a kezünk,
míg a lelkekről azt gondoljuk, hogy csak dideregnek a menyországon kívül;
pedig a vörös fényt rendkívül alacsony színhőmérséklet jellemzi,
a legelső látható fény gyenge vörös,
körülbelül 800 Kelvin hőmérsékletű,
míg a meleg fehér 3300;
ugye, hogy kellett volna fizikát tanulni,
és akkor bátrabban nyúlnánk a tűzbe,
hogy aztán szitkozódva hideg vízbe dugjuk a kezünk,
mert néha érdemes nem összekeverni a dolgokat;
nem olyan lenne, mint amikor harminc évesen, néhány pohár vodka után mezítláb rohantunk át az izzó parázson
és kerestük utána a sarkunkon az égési sérüléseket,
amik nem voltak;
- Isten vigyáz a részegekre -
mondták régen a nagyanyáméknál,
amikor a részeges Istók szomszédról viccelődtek
aki könnyedén elbiciklizett decemberben a melegvizes strandra, pedig akkor még havazott.
A szombat délutáni borozgatás során,
amikor bőven fogyott a pogácsa
és a nagyfiúknak is jutott bor;
hamar besötétül és olyankor már mindegy
melyik színnek milyen a hómérséklete,
mert egyik sem látszik;
szedelőzködik a társaság haza,
koromsötét utcákon mennek,
amiknek csak az egyik oldalán vannak lámpák, harminc méterenként,
a férfiak sűrűn káromkodnak a nők vihognak,
a gyerekek suttognak, így tartva távol a gonosz szellemeket,
hogy aztán a főutcán nemrég megépült panelházaknál
hamar búcsúzkodjanak, mert mindjárt kezdődik a program a tévében.
A házak ablakain szürke fény tör át, már be is kapcsolták az emberek a tévét, gyerünk gyorsan, le ne maradjunk az esti meséről,
a fekete-fehér képernyők előtt ülnek a családok és a képekhez hozzágondolják a színeket.