Eljön a vég, eljön, tudom én azt,
ajkamat halkan hagyja el a panasz,
mert bár gonosz is vagyok meg ravasz,
fáj, hogy én vagyok a legnagyobb paraszt.

Ülök egy padon, könnyeim nyelem,
a politika mély sötét verem,
s míg elsiratom benne az életem,
arcomat tenyerembe temetem.

Visítok mint malac a disznótoron:
jaj félreismert engem a korom,
s nem véd már meg többé a hatalom.

Ujjaim végén már görbe a karom,
s barátaim látva levert vigyorom,
vígasztalnak: fel a fejjel Piktorom!